Dalriada

Dalriada
A Dalriada színpadképe 2010-ben
A Dalriada színpadképe 2010-ben
Információk
EredetMagyarország Sopron, Magyarország
Alapítva2003
Aktív évek2003 – napjainkig
MűfajFolk-metal
KiadóNail Records
Hammer Music
AFM Records
H-Music
Tagok
Ficzek András
Binder Laura
Németh-Szabó Mátyás
Molnár István
Szabó Gergely
Monostori Ádám
Korábbi tagok
Hende Péter
Fispán Marcell
Rieckmann Tadeusz
Varga György
Nagy Gergely
Kurz András
Ungár Barnabás
Csete Ádám

A Dalriada weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Dalriada témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A Dalriada (korábban Echo of Dalriada) egy folk-metal stílusú magyar zenekar. Elődje 1998-ban alakult Sopronban, Steelium néven, az Echo of Dalriada nevet 2003 februárja óta viselték, majd a Kikelet című album után Dalriadára rövidítették. Első jelentősebb sikereiket Arany János A walesi bárdok című balladájának megzenésítésével érték el, mely 2003-as demófelvételükön szerepelt három tételben. Ez első, Fergeteg című nagylemezükön is hallható egy dalként, majd a 2009-es Arany-albumon friss felvételen is szerepelt több egyéb megzenésített Arany-balladával együtt.

Az elmúlt 15 évben 9 nagylemezt készítettek, és komoly nemzetközi ismertségre is szert tettek, legfőképpen a 2008-as Szelek album sikerét követően, melyet többször említettek már a zenekar több tagjának személyes kedvenceként is. A 2011-es Ígéret nagylemezen vendégként szerepelt Jonne Järvelä, a finn Korpiklaani folk metal zenekar énekese, a Leszek a Hold című dal egyedülálló módon finn-magyar dalszöveggel szólal meg.

2018-as Nyárutó című nagylemezük utómunkálatai a Finnvox stúdióban zajlottak a nemzetközileg elismert producer, Mika Jussila (Nightwish, Amorphis, Stratovarius stb.) irányítása alatt. Mára már visszajáró fellépői a legnagyobb európai metal fesztiváloknak, turnéztak Japánban, Európa-szerte, és felléptek a Karib-tengeren hajózó óceánjárón zajló 70000 Tons of Metal fesztiválon is. Magyarországon folyamatosan koncerteznek, és állandó fellépői a hazai rock és metal fesztiváloknak is.

Az eredetileg 2020 őszére tervezett Őszelő című következő nagylemez a covid-járvány miatt csak 2021 áprilisában jelent meg. Az új stúdióalbummal egyidőben adták ki a Dalriada első hivatalos koncertanyagát Hazatérés – 15 év Dalriada címmel CD-n és DVD-n.


From Wikipedia, the free encyclopedia · View on Wikipedia

Developed by Tubidy